|
A REAC
Sportiskola SE
egyik legrégebbi
és egyértelműen
legeredményesebb
szakosztálya
volt a
tollaslabda, ha
a
játékosállomány
létszámát
viszonyítjuk az
érmek számához.
Korányi
László 15 éven
keresztül
nevelte a
játékosokat és
kerültek egyre
magasabbra a
ranglétrán.
Hosszabb ideig
ők voltak az
ország
legeredményesebb
utánpótlás
egyesülete,
a
legtöbb
válogatott
kerettaggal
és
magyar
bajnokok
sorával.
Majd
felnőtt
szinten
is
hazánk
harmadik
legjobb
klubja
lett és
ez
hosszú
időn
keresztül
így is
maradt.
Aztán
jött a törés,
mert a klubot –
nagyon nehéz
döntésként –
elhagyta a
kiváló szakember
és 22 játékosa
vele tartott egy
új klubba.
Ugyanakkor nem
árt tisztázni,
nem puccs,
vagy
elégedetlenség miatt ment el, hanem nehezen visszautasítható
ajánlatot kapott egy másik klubtól.
Szerencsére
akadt utódja,
aki vállalta a
szakosztály
életben tartását
és újabb
nemzedék
nevelését.
Azonban
ez négy
évig
tartott
csak, de
ugyanúgy
eredményesen
a
legkisebbek
kategóriáiban.
Itt
került képbe
ismét és 2016.
szeptemberétől
újra indította a
tollas életet,
az egyik
legrégebbi hazai
klubban.
Mindössze
három(!) gyermek
jött az első
hetekben,
vagyis
gyakorlatilag
kiürült a klub.
Ez a
második exodus
tetszhalott
állapotba hozta
a több sebből
vérző
szakosztályt.
További
nehézség, hogy
az edzések száma
folyamatosan
csökkent –
jelenleg ez
három alkalom –
így a versenyzés
profi
szintjéről
jelenleg nem
beszélhetünk.
Azonban a
szeptember
közepe óta
tartott edzések
már éreztetik
hatásukat. 16 fő
jár a
„nagyobbak”, míg
másik 12 a
„kisebbek”
edzésére
(ez
utóbbi
iskolai
foglalkozás
keretén
belül
működik,
hogy
lehessen
meríteni
a
klubedzésekre
is a
későbbiekben).
Szakmai
elképzelés,
terv:
Sajnos
teljesen
nulláról kellett
indulni, így az
alapok
megismerése - a
megfelelő
technika,
lábmunka,
szabályismeretek
- lesznek a
következő
nagyjából fél év
feladatai.
Ennek
tekintetében
versenyzésről
még sokáig nem
beszélhetünk
komolyan. A
sportágban
alapvetően
kétféle
irányvonal van,
amelyet a labda
határoz meg.
Míg
a
műanyag
labdával
edzők
alapvetően
a nemi
profi
versenyzők
táborát
alkotják,
addig az
„eredeti”
labdások
a
regisztrált,
hivatalos
versenyző
státusszal
bírókét.
Nálunk
jelenleg csak a
műanyag labdások
vannak, tehát ha
valamilyen
versenyen
eredményt is
érnek el, az nem
a
versenynaptárban,
a szövetség
által
regisztrált
versenyen
történik majd.
Ranglistahelyezést
ez nem
eredményez,
de ez
most nem
is lehet
cél.
Elsősorban
a
megfelelő
szakmai
alapok
elsajátítása
és a
létszámnövelés
viszont
az.
A
régi-új
szakvezető a
következő
egy-két évben
stabil
játékosállományt
szeretne,
akikből majd
előbb-utóbb
versenyzők is
válhatnak.
Ezután
lehet
majd
eredményt
elvárni,
de ezt
szívesen
vállalja,
hiszen
alapvetően
versenyzőpárti.
Másodlagos,
de közel sem
elhanyagolható
cél: Olyan hely
biztosítása,
ahol bármelyik
gyermek
megtalálja a
helyét és még
sportol is. Az
energikus
szakember
elmondta,
jobban
örül a kevésbé –
vagy egyáltalán
nem – tehetséges
fiatalnak, aki
szorgalmas,
hiszen csak
ilyenekből
lettek nála
magyar bajnokok.
Egy gyerek
szívesen jön
vissza az
iskolájába
bármit
sportolni.
Itt
lehetősége lesz
(sőt már van is)
a szabadideje
sportos
eltöltésére és a
versenyzésre is.
Az ajtó tehát
mindenki előtt
nyitva, hogy az
egyik
legdinamikusabb,
leggyorsabb
sportágat
remek
körülmények
között,
kiváló
szakembertől
sajátítsa
el.
Hazánkban -
pont a sajátos megítélése révén - nem
annyira ismert sportág, pedig már 47 éve
létezik. Téves
megítélése miatt nem is eladható, szponzort
találni szinte lehetetlen.
Mint
oly sok sportágban a magyar gyerekek ebben
sem ügyetlenebbek mint például a dánok, az
angolok vagy akár az ázsiaiak. Csak a
lehetőségeink
szerényebbek.
Lelkesedésből és
nagy részben saját
költségből tartja el
magát a sportág.
Egy-két jó eredmény az utánpótlás
korú versenyzőktől már megmutatta,
hogy lenne mit keresnünk akár a nemzetközi
élmezőnyben is. |
